Informatikai fejlesztések

Informatikai fejlődés az Egyetemi Könyvtárban
A Könyvtár informatikai rendszere az évek során különböző pályázatoknak köszönhetően folyamatosan bővült és korszerűsödött.
Az első számítógépek a 90-es évek elején jelentek meg a Könyvtárban, melyek a folyóiratjegyzék elkészítését és az igazgatói levelezést szolgálták. A könyvtári munka számítógépesítése 1992-ben kezdődött, akkor még mindössze hat személyi számítógéppel.
1993-ban az Európai Felsőoktatáshoz Alap támogatásával 1994. decemberében installálásra került az ALEPH integrált könyvtári rendszer 300-as verziója , mely aztán az évek során többször frissítve lett. Az állomány számítógépre vitele 1995-ben kezdődött - párhuzamosan a kurrens és a retrospektív feldolgozással.
Az 1994-ben a Mellon Alapítvány pályázatán nyert pénzből kialakításra került az elektronikus állományvédelmi rendszert.
1997 óta van web szervere a könyvtárnak, ám ekkor még csak a Főiskola honlapjáról volt elérhető a katalógus. 2002-től viszont saját honlappal rendelkezik a Könyvtár (lib.sze.hu). 2011-ben a TÁMOP-3.2.4. pályázat lehetővé tette egy új interaktív, többnyelvű honlap kialakítását.
Az új épületben 250 számítógépes munkaállomás lett kialakítva. Ugyanebben az évben tértünk át a HunTéka, magyar fejlesztésű integrált könyvtári rendszer használatára.