Kijelentem, hogy a Széchenyi István Egyetem Egyetemi Levéltára által kiadott
Kutatási Szabályzatot elolvastam, megértettem és a benne foglaltakat tudomásul vettem. A levéltári kutatás ideje alatt a Kutatási Szabályzatban, valamint az 1995. évi LXVI. törvény, és a 27/2015. (V. 27.) EMMI rendelet levéltári kutatásra vonatkozó jogszabályokban foglaltakat elfogadom és betartom. Alulírott kötelezem magam, hogy a Levéltár állományába tartozó iratanyagból a kutatásaim során megismert és kigyűjtött személyes adatokat az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, valamint az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 általános adatvédelmi rendeletének a tudományos és történelmi kutatás céljára való adatkezelésre vonatkozó előírásai szerint meghatározott módon kezelem és használom fel, ezen jogok általam történt esetleges megsértéséből keletkező következményekért minden felelősséget vállalok. A Levéltár anyagának felhasználásával készült munkám egy példányát a megjelentést követő egy hónapon belül megküldöm a Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltárának. Tudomásul veszem, hogy a kutatás engedélyezése a rendelkezésemre bocsátott levéltári anyag felhasználásával kapcsolatban az esetleg szükséges szerzői jogok megszerzését nem biztosítja.