Múlt és jelen

Az Egyetemi Könyvtár rövid története
A Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola (KTMF) 1968-ban kezdte meg működését Budapest és Győr városában. 1974-ben az akkori igazgató a Főiskola Könyvtárát önálló szervezeti egységgé nevezi ki.
A Könyvtár története során többször költözött. Kezdetben a Ságvári Endre út 25. alatt (későbbi Hédárvári út) álló épületben, a Holler-házban rendezkedett be.
Nem sokkal később az Igazgatási épületben kapott helyet. Itt közel 30 évig szolgálta az Intézményben zajló oktató, kutató munkát.
2002. január 1-én új fejezet kezdődött a Könyvtár életében: a Magyar Köztársaság Országgyűlésének döntése alapján a Főiskolából Egyetem lett, így a Könyvtár Egyetemi Könyvtárrá vált.
2008-ban az Egyetem a TIOP-1.3.1. projekt keretében az eddigi legnagyobb beruházásába fogott, amelynek keretében két új épülettel gazdagodott a győri Egyetem. 2011. márciusában az egyik épületbe (INNO-Share) költözhetett az új Egyetemi Könyvtár, ahol azóta közel 4500 m2-en, 750 férőhellyel, modern környezetben, megújult szolgáltatásokkal várjuk a Könyvtárhasználókat.